Tegye fel a kezét az, aki rajtam kívül még eperrajongó! – tudtam, hogy sokan vagyunk.:) Ezzel a végtelenül egyszerű, de tényleg nagyszerű finomsággal megéri tennetek egy próbát.
Nem kell hozzá sok összetevő, azok is mind könnyen beszerezhetőek, és össz-vissz 20-30 percet vesz igénybe ez a mennyei manna minden előkészülettel együtt.
Lássuk a hozzávalókat:
0,5 kg eper
200 g babapiskóta
0,5 kg mascarpone
1 adag kávé
2 dl tej
méz
1 tasak vanilin cukor
Mit is sorolhatnék első helyre, mint a recept főszereplőjét: az epret. Hát nem gyönyörű? (elárulom finom is volt - mert ugye le kellett tesztelni, hogy milyen is az íze, mielőtt belekezdek a műveletbe, így lett első alkalommal az 1 kg-ból fél kiló, és született meg ez az adagolás a receptnél). :)
Szóval végy egy nagyobb edényt, amibe beleborítod a mascarponét. Amint látjátok a kiszerelésből nem spóroltam vele, ugyanis próbáltam 250 grammossal is, de ennyi piskótához szerintem szükséges ez a mennyiség, különben száraz lesz a végeredmény.
Keverj hozzá tetszés szerint mézet, nekem nagyon bejön ez a kombináció, mert a méz lágyít a sajt állagán, és igazán krémes lesz. Ráadásul a méz tömény édessége és a mascarpone kicsit semleges, mégis fanyalkás íze együtt jól működik szerintem. Természetesen a mézet helyettesíthetjük porcukorral, nyírfacukorral, gyümölcscukorral vagy agave sziruppal, ami jól esik. Összekeverem egy kanállal és a hűtőbe teszem, amíg sorra nem kerül.
Ezután megmosom és felszeletelem az epreket, közben pedig lefőzök egy két személyes erős kávét. Most Frei Etióp kávéja van itthon (arra figyeljetek, hogy az Etióp kávéból két féle van. Aminek a csomagolásán egy orrszarvú pislog az a gyengébb, az arcfestett törzsfőnök már sokkal intenzívebb, erőteljesebb mokkát képvisel, ezért desszertekhez inkább az utóbbit ajánlom). Imádom a friss kávé illatát, aromáját, ezért hála egy szuper szülinapi ajándéknak, minden alkalommal tudok főzés előtt darálni 1-1 adagot. :)
A tűzforró kávé hűtésével nem kell bajlódni, öntsetek hozzá egy bögre hideg tejet és már pakolhatjátok is bele a piskótákat. Mivel natúr babapiskótát szoktam vásárolni, így a tejeskávéba teszek 1 tasak vanilin cukrot. Azért nem használok eleve cukrozott piskótát, mert az nálam rögtön szétmálik, nem tudom egyben tartani. Nővérem tejeskávé helyett baileys-be mártja a piskótát, szóval, ha nem terveztek vezetni vagy munkába menni aznap, kóstoljátok meg ebben a formában is.
Szóval megúsztatjuk a piskótákat a latténkban (most komolyan, nem olyan ránézésre ez a kompozíció, mintha vízilovak dugnák ki a fejüket a sáros vízből??) :)
Addig kell áztatni a piskótát a kávéban, míg a képen látható módon ott nem marad az ujjatok nyoma az alján. Ez jelzi, hogy már nem kell tovább fürdetni (még akkor sem, ha úgy találjátok, hogy a teteje picit kemény. Higgyétek el, meg fog puhulni a krém között).
Közben elkezdjük egymásra rétegezni a krémet, a piskótát, és az epret, aztán megint krém, piskóta, eper, és végül krém és eper.
Én erre a célra a legszuperebb tálalót egy szintén ajándék kenyérsütő tálban találtam meg, a szélessége, mélysége pont megfelelő, és könnyebb ebben a hosszúkás edényben tárolni, mint egy szélesebb jénaiban.
Alufóliával óvatosan befedem és hűtőbe teszem olyan 2 óra hosszára, így frissítő lesz a finomságunk. Aztán bon apetito, lehet is falatozni!
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek kövessétek a blog facebook és instagram oldalait is, köszönöm! ♡
Ti kóstoltatok már a hagyományos tiramisun kívül másféléket is? :)